Hol kezdődik a pályaválasztás?

pexels-photo-311458

Már az egészen kisgyerekek kapcsán is gyakran hangzanak el ezek a mondatok:

„ Annyira szereti a vonatokat, biztos mozdonyvezető lesz.”

„ Imád szerepelni, biztos színésznő lesz!”

Ennek fordítottját is gyakran hallani, amikor egy-egy sikeres szakember visszaemlékezéséről van szó, sokszor megemlítik, milyen gyermekkori gyökerei vannak pályaválasztásának. „Már gyerekként is imádott énekelni!”

Hol is kezdődik a pályaválasztás?

A gyerekek személyisége, temperamentuma egészen korán megmutatkozik. Az már egy csecsemőnél is látszik, milyen az aktivitási szintje, mennyire szociábilis, milyen könnyen alkalmazkodik új helyzetekhez. A személyisége fejlődésével egyre több visszajelzést kap a környezetétől arra vonatkozóan, mik is az erősségei, stabil jellemzői. Ennek nyomán egész korán elindulhat a családban egy közös gondolkodás, vajon hol tudja majd legjobban kibontakoztatni erősségeit? Tulajdonképpen ez a pályaválasztás lényege.

A pályaválasztás első alapkövei tehát egészen a kisgyermekkorban kereshetők, a személyiség „születésével”. A pályaválasztás közeledtével érdemes visszanyúlni a gyökerekhez, feltenni a kérdést a szülőknek, “milyen voltam kisgyermekként, milyennek láttatok?” Az énkép a környezet visszajelzéseiből is épül, ami az első években főként a szülőket, később a kortársakat, barátokat, és pedagógusokat is jelenti.

Ha megismered, tudatosítod jellemzőidet, továbbgondolhatod, milyen szakma az, ahol ez a jellemző hasznos lehet? A következő kérdés pedig az, hogy szeretnéd-e ezt hasznosítani, érdekel-e annyira, hogy ezzel foglalkozz sok-sok éven át?

Ez el is vezet a pályaválasztás másik fontos építőkövéhez, az érdeklődéshez, ami egy következő blogbejegyzés témája lesz.

3 thoughts on “Hol kezdődik a pályaválasztás?”

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s